|
A Társadalmi Megújulás Operatív Program a munkavállalók, vállalkozások és más szervezetek gazdasági, technológiai, társadalmi változásokhoz való alkalmazkodóképességének javítását célozta meg. A program abból indult ki, hogy vállalatok versenyképességét és általában a szervezetek hatékonyságát döntően befolyásolja, hogy munkavállalóiknak lehetőségük van-e a tudásuk és készségeik folyamatos fejlesztésére. Legfontosabbnak tartja, hogy a munkáltatók a munkavállalók képzését megtérülő befektetésnek tekintsék, ezért a tanulást, a szakmai tudás bővítését, mint az emberi tőkébe, tudásba, a dolgozók és a szervezet termelékenységének növelésébe történő befektetést a költségek jelentős részének, akár 90%-ának átvállalásával ösztönözte. Egyszerűbben szólva különböző, a vállalkozás számára fontos képzésekre lehetett pályázni.
Kíváncsi voltam, vajon Heves megyében éltek-e ezzel a kiváló lehetőséggel.
A TÁMOP 2.1.3 intézkedést választottam, hiszen itt mikro- és kisvállalkozásoknak lehetett munkahelyi képzésekre támogatást megpályázni.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján nem kis meglepetésemre 18 heves megyei cég nevét találtam a nyertesek között, akik összesen több mint 90 millió Ft támogatást kaptak képzéseikhez. A cégek nagyobbik részének neve már ismerősen csengett, de néhányról, őszintén szólva, még nem sokat hallottam. Mit csinálhat pl. a Medimetal Kft? A cég nevéből kiindulva, - "orvoslás" és "fém" - hirtelen az a gyanúm támadt, hogy a cég neve talán még azok előtt sem biztos, hogy ismert, akik termékeiket huzamos időn keresztül használják. A cégnél tett látogatásomkor ez a gyanú be is igazolódott, ugyanis kiderült, hogy a Medimetál Kft. a csontsebészetben használatos teljes implantátumskála tervezésével, folyamatos fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozik. Természetesen most már többet is szerettem volna megtudni. A cég tulajdonosai, egyben vezetői, Antal István és Stefán István örömmel és szívélyesen fogadtak. Elmondták, hogy az implantátum gyártás alapjait Egerben, 1969-ben teremtették meg. Az ekkor még kuriózumnak számító elgondolás megvalósításának nem minden állomása sikertörténet. Végül azonban a Kft. jogelődje 1993-ban kezdte meg működését. Ez a dátum valóban vízválasztó volt, hiszen innentől kezdve a cég gyakorlatilag folyamatosan növekszik, létszámában, üzleti eredményeiben, piaci részesedésében egyaránt. Termékeik megfelelnek a 93/42 EEC Medical Devices európai direktíváknak, eszerint tanúsítottak, és a CE megfelelőségi jel használatára jogosultak, így nem csoda hogy itthon és számos európai országban méltán keresettek, népszerűek.
A minőségnek és a piac elismerésének persze komoly ára volt és van. Nem elég a jó szervezés, a legmagasabb technikai színvonalú gyártóberendezés, a kulcs mindig az ember. Csak az lehet az élen, aki mindhárom kérdésre kellő gondot, erőforrást fordít. A cég tulajdonképpen ennek a filozófiának köszönheti sikereit is. Már jó néhány éve felfedezték, hogy a fejlesztési forrásaik bővítésének kiváló eszközei a különböző pályázatok. Többszörös nyertesként 2007-ben is benyújtottak egy EU-s fejlesztési projektet. Megragadva a kínálkozó új lehetőséget, gondoltak egy merészet: Olyan képzéseket kerestek, amelyek a közvetlen termelési hasznosságon túl a résztvevők szemléletét fejlesztik, illetve amelyben a megszerzett tudás a személyiség sokoldalúságát bővíti. Így találtak a sPrinter Stúdió Kft. által kínált, akkreditált Pályázatíró képzésre, illetve az ugyancsak itt elérhető informatikai (ECDL) tanfolyamra. Jónak tűnt a választás, hiszen így nem csak arra készültek fel, hogy az egyre több pályázati lehetőséget most már saját erőből próbálják kihasználni, hanem a gazdasági, termelési folyamatok tervezésében szervezésében és módszereiben is teret nyert a projekt szemléletű megközelítés, egységessé vált a gondolkodás. Nem csak a számítógép használat alapjait sajátították el, hanem az is természetessé vált, hogy az informatika nem csak célja a tanulásnak, hanem a tudás megszerzésének egyik leghasznosabb eszköze is. A két hangulatos légkörben megvalósult, kimondottan gyakorlat centrikus, tanfolyamot szinte minden résztvevő remek ötletnek, kiváló, az egyént és a csoportot egyaránt jól fejlesztő programnak minősített.
A hetvenedik életévéhez közeledő, a tanfolyamokat is végigcsináló egyik tulajdonos, Stefán István szavai foglalták össze talán a legjobban a tanulságot:
"Mindig tudtam, hogy folyamatosan meg kell újítani magunkat, biztos voltam benne, hogy a fejlődés kihívásaira a tanulás a megoldás, és azt is tudtam, hogy ez áldozat is egyben, amit magamtól és munkatársaimtól is elvárok, de azt már soha nem gondoltam, hogy mindezt, így hetven felé járva még élvezni is fogom. Pedig higgye el, abszolút így történt."

- Projekt azonosító száma: TÁMOP-2.1.3-07/1-2007-0027
- Projekt címe: Fejlesztő képzés a Medimetal-ban
- Közreműködő szervezet: ESZA Kht. 1146 Budapest, Hermina út 17.
Hiperhivatkozások:
www.nfu.hu www.hefop.hu www.esf.hu |
|